Magamról

Amikor neki kezdtem ezeknek a soroknak, hogy mit is írjak, gondoltam leírom a tényeket, ami igazából fontos, amire az emberek kíváncsiak, de nem, nem lehet csak azt leírni.

A fotózás igazi szenvedély, számomra legalábbis az. Törekszem arra, hogy a saját világomat megmutassam a képeken keresztül, és emellett nagyon fontos, hogy aki a kamera másik oldalán ül, ő mire vágyik.

Mondjuk erre is rájöttem az idők folyamán, hogy ugyan arra vágyunk, azért választanak engem, mert ebben a látásmódban szeretnének emlékeket teremteni. Így tényleg mondhatom, az összhang megvan.

Mindig törekszem a maximumra, és hogy a legtöbbet hozzuk ki abból, amink van.

Persze sok kis „programigazgatóval” találkozok, akik néha igyekeznek felül írni a gondolataimat, céljaimat, de a gyerekek már csak ilyenek. Mikor a türelmet és a kitartást osztogatták sokszor álltam sorba, így valahogy mindig összhangra találunk a pici főnökökkel. A nagy főnökök meg már szófogadóak.

2020 áprilisában megszületett a kisfiam Aurél, így párommal Dáviddal mi is megtapasztaljuk minden nap milyen érzés szerető szülőként nevelni a gyermekünket.

Sokszor kérdezik mit szeretek legjobban fotózni, és miért nem döntök valamelyik téma mellett.

Miért kell dönteni? 

Ha mindegyiket szeretem, akkor miért válasszak?

Nem adnám oda semmiért,

• a gyermeki mosolyt,
• és a rajzokat, a puszikat,
• az anyukák könnyeit,
• az esküvők izgalmát,
• az öröm apukák büszke tekintetét,
• és azokat a szavakat amit menyasszonyoktól kapok „ jó hogy itt vagy Ági, melletted nyugodt vagyok”.
• vagy hogy egy pszichológus veszett el benned,
• vagy amikor a vőlegény ölel meg, és köszöni meg a képeket és a támogatást,
• az anyaság előtt álló ragyogó tekinteteket,

…és még sorolhatnám.

Ági